Rákay Philip: - 2010. április 9-én, este nyolc óra után, mintegy 11, lassan 12 perccel, Önök az élő Péntek 8-at látják, a Hír TV véleményműsorát. Sok érdekes és fontos témáról fogunk beszélgetni, talán az elmúlt időszak egyik legfontosabb 40 perce előtt állunk, és milyen 8 év után vagyunk - minderre igyekszünk majd időt keríteni. És szokás szerint, mondanom sem kell, hogy Csermely Péter kollegámmal, barátommal ülünk az asztalnál és faggatjuk a mai aktuális vendéget, aki nem más, mint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és egyben miniszterelnök-jelöltje. Szervusz, Viktor!
- Jó estét kívánok, szervusztok!

RP: - Hát, először kezdjük valami személyessel, és ezt gyorsan intézzük is el, de nyilván sokakat érdekel. Két nap múlva, pont ilyenkor már lezárultak az urnák. Milyen állapotban vagy?
- Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy valami után vagy valami előtt igazából, tehát megadással várom a népítéletet.

RP: - És akkor folytassuk egy kicsit lehet, hogy történelmietlen kérdéssel, de ha visszatekerjük egy picit az időt 2002 áprilisáig, és ott állunk a Kossuth téren, nagyon sokan, és valaki - nevezzük mondjuk egy jósnak – elénk áll, vagy eléd áll, és elkezdi sorolni, csak címszavakban, hogy mi minden vár ránk a D 209-es ügytől az ötvenedik évfordulón, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján történt rendőri túlkapásokig. Az, hogy ezer- és ezermilliárd számra folynak el a közös vagyonunk, vagy folyik el, és aztán sorolná, sorolná, sorolná… És aztán eljutna odáig, hogy viszont ennek többek között az is az eredménye lesz, hogy egyszer csak 2010-ben, nyolc esztendő múlva, ami akkor beláthatatlannak tűnt, itt fog állni a Fidesz, és minden közvélemény-kutatás egyhangúan azt mondja, hogy kétharmados győzelemre vár, akkor mit mondasz ennek a jósnak?

- Milyen szerencse, hogy az ember nem lát a jövőbe, és ilyen helyzetek nem fordulhatnak elő. Az ember szerencsére mindig csak azzal a feladattal találkozik, amit éppen elé hoz az élet, és az, hogy nyolc év múlva majd oda jut-e, ahova szeretne, azt szerencsére előre nem láthatja, s a Jóisten bölcsen megóvott bennünket attól, hogy az odavezető út nehézségeit előre föl tudjuk térképezni. Én hiszek abban a tanításban, hogy a Gondviselés csak annyival próbálja meg az embert, amennyit képes elviselni. De annyival viszont megpróbálja. Tehát én végig biztos voltam az elmúlt nyolc évben, hogy bár nagyon nehéz, a végén kiderül, hogy ha kibírjuk, akkor volt értelme annak, amit végigcsináltunk az elmúlt nyolc évben. Na most, hogy mennyire lehetett előre látni, hogy az ország éppen ide fog jutni, ahol most áll, ezt persze ma már nehéz megmondani, az emlékek sem kristály élesek. Sok, sok rossz sejtelmünk volt. Tehát anélkül, hogy bölcselkedni szeretnék, azért azt biztosan tudtuk, hogy a dolgok nem a természetes vágányuk szerint haladnak. Tehát azt láttuk, láttam, hogy az akkor éppen kormányra készülődő MSZP nem Horn Gyula pártja már, ott valami készülődőfélben van. Tehát az már… Megvoltak az én emlékeim, ezek nem feltétlenül voltak kedvezőek a '94-98 közötti szocialista kormányzásról, de azt éreztem, hogy valami más, sötétebb, rosszabb dolog fog következni, mint ami az volt. Akkor még nem tudtam volna úgy megfogalmazni, ahogy most megteszem, hogy mondjuk – használjunk most idegen szót –, hogy oligarchák fogják elfoglalni a szocialista pártot, és a kisemberek – ahogy ők szokták ezt mondani –, az átlagemberek érdekeinek védelme helyett valami egészen más dolog fog történni, és arra bizony rámehet az ország, rámehet sokmillió ember élete.

RP: - Bár a Testnevelési Egyetemen elmondott beszédedben egyértelműen azt mondtad, hogy köztársaságból részvénytársasággá alakítják az országot.
- Hát, igen.

RP: - Ez történt.
- Én csak azt tudom mondani, hogy nem érzek, az elmúlt nyolc évben egyetlenegy olyan pillanatot sem tudok fölidézni, nem érzek olyanfajta felelősséget, amikor többet tehettünk volna annak érdekében, hogy mindez ne következzen be. A dolgoknak azért megvan a saját természetrajza, ritmusa, életciklusa. Szóval mondunk, mi mondtuk, de hát egy ilyen változáshoz, mint ami előtt most állunk, ahhoz kell sokmillió ember, sokmillió egybehangzó gondolat, egymásra találás. Ehhez idő kell. Ez nagyjából most, ha a jóisten megsegít bennünket, akkor most vasárnap este fog megtörténni.

Csermely Péter: - Ha már 2002-nél tartottunk, én is hadd kapcsolódjak egy kérdéssel még ehhez az évhez. Emlékszünk még jól a 2002-es kampányra. Emlékszünk arra, hogy a politikai erők között konszenzus volt abban, hogy 2007, de legkésőbb 2008. január elsején az eurót be lehet vezetni Magyarországon. Emlékszünk Kuncze Gábor szavaira: azt mondta, hogy jó állapotban van a magyar gazdaság. Emlékszünk az MSZP-re, akik azt mondták, hogy rendben van a gazdaság, több pénzt kellene adni az embereknek – ezzel kampányoltak. Aztán jött ez a nyolc év, és egy lezüllött országban élünk. Tehát egy polgári politikusnak, vagy nem, az egész polgári tábornak nem lett egy olyan érzése, mint amikor az embert kipenderítik a lakásából erőszakosan, s oda beköltözik valaki, és az ember pereskedik, meg keresi az igazát, és végül visszakapja, és bemegy, és lelakva, eladva belőle minden, összemocskolva, összekenve az egész. Az ember ilyenkor annyit tud csinálni – egy polgári ember, hogy fogja, feltűri az inge ujját, és nekiáll a kitakarításnak meg az újjáépítésnek. De jól mondom, hogy tulajdonképpen így érezzük most magunkat?
- Érezhetjük így magunkat. No, de hát akárhogyan is történt az elmúlt nyolc évben, most már itt az ideje, hogy ezt, ami történt velünk, lassan az emlékek birodalmába utaljuk. Nem azért, hogy elfeledkezzünk róla, mert lesz azzal még dolgunk – átvilágítás, elszámoltatás, tehát van dolgunk még a múlttal bőségesen, de hát mégiscsak egy nagy lehetőség kapujában állunk. Hát, ha úgy tetszik, akkor szembejön velünk a történelem. Tehát itt most olyasmik történhetnek vasárnap, olyan nagyszerű dolgok születhetnek meg, amire nemhogy nyolc éve, talán húsz éve sem gondoltunk. Én bár látom, hogy a médiazaj – leszámítva az utolsó egy-két napot – ebben a kampányban kisebb, de közben a földközeli világban hatalmas erők mozdultak meg. Soha ennyi önkéntes nem dolgozott, soha ennyi ember nem ajánlotta fel az energiáját, a munkáját, nem vett részt. Az egész ország mozog. Ezt innen Pestről, a belvárosból talán, vagy a stúdiókból kevésbé lehet érzékelni, de az egész ország mozog, az egész ország készül a vasárnap estére. Én anélkül, hogy elragadna a hév, és túlzásokba esnék, én úgy érzem, hogy nagyobb készülődés van ma, mint volt húsz esztendővel ezelőtt, az első szabad demokratikus választásokra. Figyeljétek meg, a részvétel is magasabb lesz, s a nemzeti egység megnyilvánulása is meggyőzőbb lehet.

RP: - A részvételi adatoknál, ha már tartunk, a közvélemény-kutatók 50-60% közé teszik a választáson valószínűleg vasárnap résztvevő emberek számát. Ezt jó aránynak tartod? Ha már említed, hogy a rendszerváltáskor mennyi volt, ahhoz képest valóban több, de az embernek csak egy naiv elképzelése, hogy azért valahol mégiscsak ott kezdődne a képviseleti vagy a normális demokrácia, hogy legalább 70-80%, hogy Máltát mondjuk ne is említsem, ahol 96-98%-os a részvétel.

- Van mögöttünk négy, lassacskán öt parlamenti választás, nagyjából látjuk, hogy milyen a természetrajza a magyar demokráciának. Azt lehet mondani, hogy a magyar demokrácia egy olyan politikai rendszer, ahol a választásra jogosult polgárok 55-75% közötti arányban vesznek részt, attól függően, hogy éppen milyen a történelmi széljárás. Ez egy derék, megbecsülendő, európai mérték.

CSP: - Említetted az elszámoltatást. Hát ez talán biztos, hogy benne van az első három legfontosabb dologban, amelyet a szavazói várnak a Fidesztől és tőled. Meg lehet ennek az elvárásnak felelni?
- Szerintem még a szocialista szavazók is ezt várják. Most lehet, hogy nem vagyok jogosult, hogy az ő érzéseikről vagy várakozásaikról beszéljek, de…

CSP: - Akkor nagy éleslátásról tesznek tanúságot, ha ezt látják.
- ... de úgy gondolom, hogy abban ma az egész ország egyetért, hogy ezt nem lehet folytatni. Tehát maguk a szocialista politikusok is érzik ezt, hát ők sem azt mondták, hogy jó volt, így kell, jó állapotban vagyunk, hajrá, folytassuk, tartsuk a jó irányt – hogy mondjak egy régi szlogent. Nem ezt mondják! Új ember, új program, új értékek, új baloldal – ezekről beszélnek. Ők is tudják, hogy valami baj van. A szavazóik még jobban tudják, mint ők, mert ők a saját bőrükön is érezték. Hát énszerintem nagyon sok olyan ember van ebben az országban, aki nem föltétlenül szimpatizál velünk, de azt gondolja, hogy na, tényleg, ennek aztán most már véget kell vetni, és úgy nem lehet véget vetni valaminek, hogyha az nyúlik, mint a rágógumi, és jön velünk, ráragad a fenekünkre vagy a cipőnk talpára, és jön velünk a jövőbe, és ott birkózunk vele. A dolgok véget akarnak maguknak, le kell zárni. Az elszámoltatás ehhez tartozik, ahhoz, annak az előföltétele, hogy egy másik életet, egy új jövőt tudjunk elkezdeni. És ezért azt hiszem, hogy nem pártkérdés az elszámoltatás, hanem én a bőrömön keresztül úgy érzem, hogy össznépi: nem jobboldali, hanem össznépi elvárás.

CSP: - Felmerül egy érdekes szempont az elszámoltatás kérdésénél, mert tudniillik a Jobbik viszont titeket, a Fideszt akar elszámoltatni, illetve a Fideszt is.
- Hát valahol volt módom ezt már elmondani, hogy ez azért van így, mert egy újszülöttnek minden vicc új. Tehát az elmúlt nyolc évből a Jobbik kimaradt jól láthatóan, vagy legalábbis ebből a részéből. Én most egy sikeres és győzedelmes vasárnap estére készülök, és nem akarok itten keseregni, meg régi csúnya történeteket fölidézni, de talán ez is belefér. Én emlékszem azért, hogy 2002 után, több mint száznegyven, majdnem százötven elszámoltatási vizsgálatot indítottak a Medgyessy-féle MSZP-kormány vezetői, külön elszámoltatási államtitkárt is…

RP: - Keller László.
- ... jelöltek ki. Itt volt tisztes, becsületes családanyák megalázása, emberek jártak bíróságokra, állták a hatóságok pártpolitikai motivációjú rohamait. Én büszke vagyok arra, hogy az összes ügyben mindenki állta a sarat, és végezetül egyetlenegy dolgot sem tudtak a korábbi vádakból ránk bizonyítani, mert kiderült, hogy nem úgy volt, ahogyan ők azt gondolták, vagy ahogyan megvádoltak bennünket. Tehát helytálltak az emberek. Én személyesen sosem tekintettem a politikát elsősorban személyes ügynek, tehát most tényleg csak félve idézem ide, hogy azért vagy hat hónapig engem is megrángattak, meghurcoltak, én is jártam mindenfajta átvilágítási bizottságok elé a parlamentbe, szórakoztak ott velem szépen szocialista képviselők. Az sem volt valami jó világ. Aztán Kubatov Gábor barátomnak meg az én nevemnek valahogy egyszerre sikerült kiesnie az APEH sorsolásán, amikor az éppen esedékes vagyonvizsgálat alá vont személyek körét akarták meghatározni. Tehát...

RP: - És utána egymás utáni sorszámot is kaptatok, véletlenül.
- Nyilván a K meg az O betű közel van. Tehát sok minden történt itt az elmúlt években, de a jobbikosok ebből kimaradtak, ők ennek mind nem voltak részesei. Most én jó szándékot föltételezek, most hagyjuk a sandaságot, hogy össze akarnak esetleg mosni bennünket a szocialistákkal, erről ne beszéljünk, mert rossz szándékokról jó szándékú embereknek nehéz beszélgetni. Inkább induljunk ki abból, hogy nem tudják, nekik ez nem volt fontos, nem élték át, nem része, az politikatörténetüknek semmiképpen nem része. Ezért egy újszülöttnek minden vicc új. De éppen ezért, a szocialistáknak az ellenvetését az elszámoltatással szemben sem tudom figyelembe venni ilyen előzmények után.

CSP: - Hát akkor beszéljünk a vasárnapról és az utána következő időszakról! E pillanatban úgy néz ki, ezt mindig hangsúlyozni kell, hogy e pillanatban a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesznek esélye van arra, hogy olyan többséget kapjon, olyan eszközöket kapjon a kezébe, amely Magyarországon még nem jutott ki egy politikai erőnek sem. Érzed-e ennek a felelősségét?
- Igen, ez megtörténhet. A pillanat lehet történelmi, de semmi nem dőlt még el. A dolgok vasárnap reggel hat óra és vasárnap este hét óra között fognak eldőlni, akármit is mondanak most a fölmérések. Ma péntek este fél kilenc van. A választást nem lehet péntek este megnyerni, meg szombaton se, és aztán hétfőn is késő. A választást vasárnap kell megnyerni. Én már jártam úgy, hogy az összes fölmérés szerint megnyertem a választást szombaton, meg aztán hétfőn is megnyertem a legfrissebb fölmérések szerint, csak azon a fránya vasárnap estén veszítettem el. Tehát a dolgoknak ott kell megtörténni, nem előtte, nem utána, hanem akkor, és oda el kell menni az embereknek. Tehát a vélemény kevés, a szándék is kevés, most mindenkitől szükség van, mindenkitől meg kell kapnunk egy aktust, egy cselekedetet, azt hogy elmegy választani, elmondja a véleményét, és behúzza az x-et. Na, ez lesz a történelmi pillanat. De nélkülünk, mármint az összes magyar választópolgár nélkül nem történik meg a történelem.

RP: - Ha már az imént Kubatov Gábort említetted, meg azt a tényt, hogy el kell menni mindenkinek, ugye az elmúlt két nap egyik legnagyobb, hát hogy valódi vagy műbotránya, ezt majd az idő úgyis eldönti, az volt, hogy Kubatov Gábornak tulajdonítottak egy hangfelvételt, amelyen bizonyos mozgósítási eszközökről, címlistákról beszél. Az MSZP és a Jobbik gyakorlatilag ugyanazzal a vehemenciával kezdte el harsogni országnak-világnak, hogy ez micsoda antidemokratikus dolog. Aztán mára kiderült, hogy az MSZP is. Meg is mutatta Szigetvári Viktor, hogy egy címlistája van, vagy egy adatbázisa a saját szavazókról. Mi van e mögött az egész mögött? Mi ez a címlista ügy?
- Először is kampány végén vagyunk, és ilyenkor mindig van kampányhabzás, tehát azt lehet tudni, aki már látott választási kampányt, hogy a végén mindig történik valami, úgy fölhabosodnak a dolgok, valami indulat, valami botrány, valami váratlan dolog kerül a rendszerbe. Hát most ezt hozta az élet. Most természetesen az a vád, hogy a Fidesz a saját szavazóiról adatbázist épít, az igaz. De ez a célunk. Tehát mindig is ezt gondoltuk.

RP: - De hát ez törvényes.
- Ennek megvannak a keretei. Tehát nem könnyű szabályozni ezt a területet, de a magyar jog erre tesz kísérletet, állít föl szabályokat, s ezeket mindenkinek be kell tartani. Mi mindig be is tartottuk. A dolog úgy áll, hogy én mindig is azt gondoltam, hogy a demokráciának az a lényege, hogy minél több emberrel lehessen kapcsolatba lépni, vagy állandó kapcsolatban lenni. Másfelől pedig hát tegyük a kezünket a szívünkre: van Magyarországon olyan választópolgár, akit az elmúlt nyolc évben vagy jómagam, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, vagy éppen Bokros Lajos nem hívott föl telefonon legalább egyszer? Tehát azt gondolom, hogy ezt inkább a magyar demokrácia erényeként érdemes fölfognunk. Kétségkívül a törvényeket be kell tartani, erre én mindig is kényes voltam, és ezután is kényes leszek. A szocialisták ügyével pedig nem kívánok foglalkozni, mert arról vannak mindenfajta föltételezésem, hogy ott mi zajlik, de föltételezésekről politikai véleményt mondani egy kormányzásra készülő erő esetében, nem tűnik elegáns dolognak. Ellenben van ott azért valami ebben a nyilvánosságra került hangszalagban, ami zavar engem, de nem az adatbázisra vonatkozik, hanem – de ezt majd Gáborral én meg fogom beszélni, mert ez azt gondolom, hogy inkább kevéssé nyilvánosságra, inkább ránk tartozó ügy – a krakélerség egy kicsit zavar. Hát azért most kormányzásra készülünk, egy kormányzásra készülő pártnak az érzésvilágát, a gesztusait, a mondandóját, a lelkét két dolognak kell áthatnia: az egyik az alázat, a másik meg a tisztelet, és ezt nem érzem ezen a hangfelvételen, most függetlenül attól, hogy éppen miről van szó. De ezt majd vele meg minden fideszessel meg kell beszélni, hogy azért most egy olyan időszak előtt állunk, ahol azt hiszem, hogy ha törvénybe foglalni nem is lehet, de szinte kormányprogram magasságába kell emelni a választópolgárok iránti tiszteletet. És így kell beszélnünk, így kell viselkednünk.

CSP: - Mindenképpen örökítsük meg a jövendő számára emlékül, hogy megható pillanata volt ennek a kampánynak, mikor a kuruc.info és Gyurcsány Ferenc egymás vállán zokogva, egymással versengve féltették a Fidesztől a demokráciát és az adatkezelési jogszabályokat.
- Már csak emiatt is érdemes volt belevágni ebbe a kampányba.

CSP: - Összenő, ami összetartozik?
- Hát, ha össze nem is nő, de időnként átfedi egymást.

RP: - De egyébként tényleg nem is értem. Hát attól, hogy egyébként valakinek bármiféle adatbázisa is van, ráadásul, ha az törvényes keretek között születik és készül, és úgy kezeli egy párt, legyen az bármelyik párt, attól még egyébként a választópolgár saját szabad akaratából megy el, vagy, nem egy el, és megy be a…
- Hát persze. Hát ezért mondom, hogy habzás. Persze.

RP: - ... függöny mögé, és ikszel. Hát nem fogja senki a kezüket ott.
- Persze. Ez egy habzás. Tehát azért mondom, hogy kampányhordalékról van itt szó, ugyanis azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy Magyarország választópolgárai vasárnap reggel el fognak menni választani, bemennek a választófülkébe, és ott a saját legjobb tudásuk és belátásuk szerint leadják a voksukat. S ezt senki nem változtatja meg. Tehát itt inkább ez a dolog ez nem arról szól, hogy valaki befolyásolni akarná az embereket, mert azt a döntést úgyis ők hozzák meg. Amiről itt szó van, az inkább a verseny tisztasága, tehát hogyha politikai versenyben résztvevő felek azért mégis igyekezzenek nagyjából hasonló szabályok szerint eljárni annak érdekében, hogy korrekt legyen a verseny.

RP: - Viktor, a kétharmadról egy picit beszéljünk, de most nem olyan értelemben, hogy azt próbáljuk itt megfejteni az asztalnál, hogy lesz-e a Fidesznek kétharmada vagy nem, vagy fontos lesz-e az, vagy nem, mert erről beszélgettünk már számtalanszor az elmúlt hetekben ugyanennél az asztalnál különböző vendégeinkkel. Viszont vajon a kétharmadnak a felelősségét nagyon kevesen gondolják át, ugyanis egyfelől nagyon sok mindenre följogosíthat egy kormányt, és nagyon komoly, a nehéz helyzetben is egy elég komoly mozgásteret ad, nem kell belemenni mindenféle alkudozásokba, pártok közötti egyezkedésekbe, satöbbi, satöbbi, tehát tisztán végre lehet hajtani egy programot. Másfelől viszont, egy iszonyatosan nagy felelősség, mert négy év múlva nem lehet azt mondani, hogy hát bocsánat, nem tudtuk keresztülvinni az akaratunkat. Tehát az ellenfeleknek tulajdonképpen még csak jó hír is lehet a kétharmad, mert négy év múlva nincs kibúvó.
- Hát, hogy ők ezt gondolják-e…

CSP: - Nem fogják jó hírnek tartani…
- Igen, hogy ezt gondolják, efelől vannak kétségeim.

RP: - Persze, persze.
- De én csak ezt tudom mondani, hogy végre! Tehát én megmondom őszintén, én a politika értelmét mégiscsak a cselekvésben látom, és ugyan tudomásul veszem, mert hát alkotmányos korlátokról van szó, meg törvényes korlátokról van szó, meg parlamenti erőviszonyok korlátairól van szó, de mindig úgy éreztem, hogy gúzsba köt, lefog, visszatart, csökkenti a teljesítményünket, teljesítményemet, hogy ilyen korlátok léteznek. És végre itt egy alkalom, amikor őszintén, tisztán elmondhatjuk, amit szeretnénk, és megpróbálhatjuk megvalósítani, amit nemcsak mi, hanem azt gondolom, hogy az ország nagy része is helyesnek gondol. Ez az egész, tehát a győzelem aránya, vagy a végeredmény aránya az inkább arról szól majd – aztán mondok valamit, ha megengeditek, a kétharmadról is –, de arról szól inkább, hogy Magyarország megtapasztalhatja azt az érzést, hogy visszavette a kezébe a saját sorsát. Nincs mire hivatkozni. Hát ilyet, hogyha az arányok valóban olyanok lesznek, mint amit most rebesgetnek, akkor azt kell mondanom, hogy ilyen nagyszerű tettet Európában az elmúlt negyven-ötven évben ország, nemzet még nem hajtott végre. Hát mikor fordult az elő bárhol Európában, hogy az emberek úgy döntöttek, hogy a népképviseletnek a választott képviselőiken keresztül, vagyis a parlamentnek most egy olyan fölhatalmazást adnak, amely ha nem is korlátlan, mert azért az alkotmányt eljárásjogi szempontból, tartalmi szempontból is be kell tartani, de szinte korlátlan bizalmat adnak a megválasztott képviselőinek. Hát erre nem nagyon volt példa Európában. Ezt nagyon meg kell becsülni. Na most, ami a kétharmadot illeti, ez inkább lelki kérdés, és anélkül, hogy elmerülnék itt mindenfajta antropológiai okfejtésekbe, a kétharmad az kevés, ugyanis egy ország nem kétharmadból áll, hanem háromharmadból. Tehát nagyon fontos, hogy nehogy engedjük magunkat belekényszeríteni egy olyan gondolkodásmódba, ami ötven százalékról beszél, meg kétharmadról beszél. Ez a pártverseny gondolkodásmódja, nem mondom, hogy jogosulatlan, de időben korlátok közé kell szorítani. Ahogy vége a választásnak, már nincs fél meg kétharmad, egy egész ország van. Én megmondom őszintén, lehet, hogy neheztelhetnék éppen egyik vagy másik Jobbik- vagy MSZP-s szavazóra, biztos kiabáltak utánam – elő szokott ez fordulni – valami ronda dolgot az utcán, tegnap is megesett éppen egy ilyen dolog, tehát lehet, hogy személyes okom éppen volna rá, de nekem tilos ezért haragudni. Hát azt gondolom, hogy nekem minden eszközzel arra kell törekednem, illetve nekünk, népképviselőknek arra kell törekednünk, hogy a választáson leadott vokstól függetlenül, úgy érezhesse minden magyar választópolgár, hogy ez az ő kormánya, ez róla szól, ezek a döntések nekik fontosak, ő áll a középpontban, csak az a fontos a politikának, hogy az ő élete valamilyen módon könnyebb meg boldogabb legyen. És ehhez, ha megoldásokat nem is tud adni a kormányzat, mert ezt minden, a saját életét mindenkinek magának kell megváltania meg jó mederben tartania, illetve terelnie, de segítséget, esélyt, lehetőséget azért teremthet erre egy kormány, vagy a jó döntések előtt magasodó akadályok elhárításában segíthet mindenkinek. És most mindegy, hogy MSZP-s volt, Jobbikra szavazott vagy Fideszre, a szavazók nem a pártok hitbizományai, nem a voks nem az ő tulajdonuk. Emberek vannak. Magyarországon van nyolcmillió választópolgár, akinek egy része különböző okokból – egyébként ezek rendkívül izgalmas és érdekes okok, hogy mi zajlik ilyenkor az emberek fejében – most éppen egy radikális jobboldaltól vagy éppen egy oligarchikus baloldaltól várják a sorsuk jobbra fordulását. Nekik azt érdemes elmondani, hogy ez egy olyan remény, ami csalfa, ami illúzió, ami tévedés, amit érdemes újra átgondolniuk. Vegyék elő azt, amit mi mondunk, szánjanak ránk egy kis időt, figyeljenek ide, hallgassák meg, forgassák magukban, amit mi mondunk, azt is, és aztán hozzanak úgy egy döntést. Tehát szerintem ezért a kétharmad meg a többség, még egyszer mondom, lényegében egy lelki kérdés, és a kereszténydemokrata vagy keresztény talapzatú politikának itt óriási előnyei vannak, mert, ugye, az mindig különbséget tesz a személy meg a tette között. Hát szavazott, ahogy szavazott! Azon én már nem tudok változtatni hétfőn reggel, de attól még ő itt van velünk. Egy magyar polgár, egy magyar választó, aki együtt él velünk, aki része a mi közösségünknek, aki várja, hogy ő is benne lehessen a következő négy évben. Hát, külön kell tudni választani, hogy szavazott egy ország, egy-egy ember, és egyébként mit kezdünk vele, hogyan gondolkodunk róla, hogy viszonyulunk hozzá.

CSP: - És feltételezve, hogy a Fidesz valóban megnyeri a választásokat, melyek lesznek az első intézkedések, amelyek a parlament elé kerülnek?
- Hát, van egy bevált receptúra, legalábbis én úgy emlékszem rá, hogy ez bevált receptúra volt, hogy még mielőtt a kormány megalakult volna '98-ban, a polgári többsége a parlamentnek már benyújtott törvényjavaslatokat. Olyanokat, amelyeket vállalt a kampányban, amelyet mindenki fontosnak érzett, és azonnal teljesíthető is volt. Ezeket anélkül, hogy kormánya lett volna Magyarországnak, már elfogadta a parlament. Nyilván erre kevesen emlékeznek, de például, ugye, megvonták a családi pótlékot a Bokros-csomag keretében, és akkor a családi pótlékot rögtön, talán az első döntésével a parlamentnek vissza is hoztuk, visszaadtuk az embereknek, és így tovább. Tehát dolgozik egy stáb azon, jogászokból, közgazdászokból álló stáb, hogy összeállítják, összeállítsák azt a csomagot, azt a néhány törvényjavaslatot, amelyet még a kormány hivatalba lépése előtt már a parlament elé szeretnénk terjeszteni. Remélem, hogy ez a munka sikerrel zárul majd. Ami a kormányzati döntéseket illeti, ismét mondom: először le kell zárni a múltat, tehát ezt a - engedjétek meg, hogy én ezt így nevezzem - ezt a Gyurcsány-korszakot ezt le kell zárni. Ehhez kormányzati döntések kellenek. Tehát az összes korrupciós pénzcsatornát azonnal el kell rekeszteni, a közpénzek kiáramlását meg kell szüntetni, a milliós, tízmilliós végkielégítéseket vissza kell szerezni, az átvilágítást meg kell kezdeni. Tehát az első reflexek, az első gondolatom az mind annak a korszaknak a lezárásához visz, arról szól, amitől eddig az ország szenvedett. És utána jön aztán a munkahelyteremtés, az egészségügy megmentése, a közrend helyreállítás, és így tovább. De sajnos az csak a második lehet, mert még a múlttal van teendő.

RP: - Mit gondolsz, hogy nagyon más lesz ez a kormányzati átadás-átvétel, mint volt 1998-ban, amikor Horn Gyuláéktól átvettétek?
- Hát abban biztosak lehettek!

RP: - Milyen szempontból? Tehát hogy több olyan ügy lesz, amit át kell vizsgálnotok…
- Nem volt kialakult rendje, tehát azt kell mondani, a magyar demokráciának mind a mai napig az egyik legkevésbé tisztázott pontja az átadás-átvétel mikéntje. És..

RP: - És ez hogy zajlik egy kormányzatnál?
- Hát, ugye? Érdekes…

RP: - Mert ugye egy cégnél, tehát egy céget, amikor megvesz egy új tulajdonos, hát ott sem egy egyszerű dolog, ott is hónapokig auditálják, szakemberek ott ülnek..
- Ráadásul egy országot nem lehet gazdátlanul hagyni, nem lehet döntések nélkül hagyni, ezért, bár nem tudott az ember mindent átvilágítani, az új kormánynak mégis hivatalba kell lépni, és el kell kezdeni a működését, mert egyébként hónapok mennének el és veszendőbe. Tehát miközben az átadás-átvétel minimumát kell először teljesíteni, hivatalba kell lépni a következő kormánynak, utána folytatni kell a tételes átadás-átvételt annak érdekében, hogy az ország nyilvánossága elé tudjuk tárni azt, hogy mégis milyen állapotban van, valóságos állapotban van Magyarország. Hát eddig ez úgy ment, hogy a leendő miniszterek bementek a levitézlett, leköszönőfélben lévő miniszterekhez, s akkor ott a folyó ügyeket átadták. De ennek sose volt kellő mélysége.

RP: - Ez kevés talán.
- Szerintem, hát, ma biztosan nem. Nem volt kellő mélysége, nem volt alapossága, nem volt szabályozottsága. Az első legfontosabb, az első egyik legfontosabb dolog az lesz, hogy a saját magunk számára, ennek az átadás-átvételnek a mechanizmusát, a szabályrendszerét fölállítsuk.

CSP: - Az átadás-átvétel kommunikációja már hónapok óta zajlik a médiában. Hát Bajnai Gordonék elmondják, hogy itt minden nagyszerű, a külföld példaként állítja Magyarországot mindenki elé, megteremtették az alapját a gazdasági növekedésnek. Minden tökéletes. Hát nem nagyon beszél a munkanélküliségről, az adóssághegyről, amit hagytak maguk után, de mégiscsak próbálnak egy olyan alapot lebetonozni, amiről már a következő kormányt azonnal bírálni lehet.
- Hát lehet. Ezek ilyen politikai ügyeskedések. Ez nem érinti meg az országot, hát az emberek pontosan tudják, hogy élnek, ők pontosan látják, hogyan nő napról napra a munkanélküliség, húzzák le a rolót kis- és közepes vállalkozások, időnként már nagy cégek is. Ők pontosan látják, hogy mennyi a rezsi havonta, és az hogyan nő, hogy most éppen mennyi a benzin, vagy mennyi a gáz ára. Tehát hogy mondjam, van egy szint, ameddig az embereket manipulálni lehet azzal, hogy mint a nyulakat a kalapból, előrántanak közgazdaságilag megalapozottnak tűnő - persze általában nem az…

RP: - Vagy pannon pumákat a kalapból.
- ... de annak tűnő számokat és azt mondják, hogy hohó, lehet, hogy te otthon, kedves Kovács bácsi, te úgy érzed, hogy rossz a helyzet, de az összes többi úgy érzi, hogy jó. Tehát egy darabig ezzel lehet játszani, de aztán rászakad az emberekre a valóság, meg az egész kormányzó politikai elitre. Bele is roppan, mint ahogy, ha jól látom, ez történik majd vasárnap. S az emberek azt mondják, hogy, na, ne szórakozzunk! Teljesen nyilvánvaló, hogy amit mondanak, az nem igaz. Ezt nem ilyen elegánsan mondják, mint én, hanem ennél sokkal durvábban, és aztán el is fordulnak az ilyen politikai pártoktól. Tehát én úgy gondolom, hogy az emberek a saját életük szintjén, pontosan tisztában vannak a helyzet nehézségével, hiszen nap mint nap megélik ezeket a nehézségeket. Hogy ez összesen mekkora közös bajt és nehézséget jelent, azt kevésbé mérik föl, mert az egy komoly fölkészültséget is igényel, de érezni érzik, az ösztöneik pontosan mondják nekik, hogy a baj nagy. És én azt tudom mondani, hogy ha a baj mértékéről akarunk gondolkodni, akkor arra kell elsősorban talán a figyelmünket fordítani, hogy egy országnak van egy gazdálkodási terve, éppúgy, mint minden háztartásnak. Ebben a gazdálkodási tervben rögzítik az év elején, hogy mennyi pénzt fogunk megtermelni, begyűjteni és elkölteni. S pontosan látjuk az év elején, vagy legalábbis van egy tervünk arra, hogy mekkora lesz az, amit begyűjtünk, megtermelünk, és mekkora lesz, amit elköltünk, s a kettő között van egy szám, vagy többlet, vagy hiány van. Magyarországon hosszú idő óta itt hiány van. Tehát van egy hiányszám, az év végére körülbelül ide fogunk jutni. Eltelt azonban az első három hónap statisztikai értelemben, arról már vannak adataink, s azt látjuk, hogy az egész évre elfogadott, még elfogadhatónak minősített hiánynak elment több mint hetven százaléka. És csak három hónap van mögöttünk, és még van előttünk kilenc. Tehát józan paraszti ésszel azt kell mondanom, hogy a kasszát kiürítették. Mire az új kormány megalakul, abban egyetlen peták sem lesz, sőt a padlást is lesöpörték. Ezzel kell szembenéznünk.

CSP: - Sőt, még hiteleket is vettek föl.
- Hát, arról nem is.. Tehát azt kell mondanom, hogy a helyzet nehéz, de még egyszer mondom, most nem azon érdemes búsonganunk, hogy a helyzet nehéz, hanem azon, hogy a magyar nép úgy döntött, hogy szembenéz a saját sorsával, azzal, hogy a helyzet nehéz, és az az ő élete, és ezen most megpróbál változtatni. A személyes életén is gondolom sokan meg a közös életünkön is. Ez nagyszerű dolog! Tehát minden baj, nehézség ellenére én a pillanat nagyszerűségét szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani.

CSP: - A leggyakoribb vád a Fidesz ellen ebben a kampányban az volt, hogy a Fidesz és személyesen Te ezt a lelkesedést úgy gyűjtötted be, hogy egyfajta biankó csekket kérsz a választóktól, mert – hisz így szól a vád – a Fidesznek egyfelől nincs programja, másfelől ami van, az nem kellően részletes.
- Én még olyan kormányzópártot nem láttam, aki azt mondta volna bárhol Európában: hijnye, de jó programja van ennek az ellenzéknek! Minden szám ül, ezek aztán a reális tervek! Itt ránk, kormányzópártra, igazából nincs is szükség! Ezt azért nem várhattuk. Hát vannak reflexek az európai politikában, ezt az emberek ismerik, már kiokosodtak ebben. Hát az ellenzék mond valamit, meghirdet egy tervet a jövőre, akkor a kormány azt mondja, hogy üres, nem pontos, szakmailag megalapozatlan, nincs is. Hát ez, hogy mondjam, ez egy bábjátéknak a része, tulajdonképpen csak azért végzi el az ember, mert a kötelező feladatok közé tartozik. De pontosan tudom, amikor kijön a számon egy mondat a programunkról, hogy mit fog mondani Nyakó úr ma délután erről a mondatról. De hát ebben nincs újdonság. Én azt tudom mondani, hogy az természetesen igaz a szocialisták részéről, hogy olyan mélységű szakmai program, amely százalékokat, hónapokat tartalmaz lebontva, olyat nem tudok, és nem is akartam a nyilvánosság elé tárni, két októl. Először is azért, mert amíg nem ismerjük pontosan az ország helyzetét, addig számokról beszélni olyan, mint hogyha az ember egy lottószelvényt töltene ki: vagy eltalálja, vagy nem. Azért így nem lehet ráfutni egy kormányzásra, így nem lehet bánni az emberekkel. Ez végső soron azt jelenti, hogy őket nem tiszteljük eléggé. Tehát inkább őszintén meg kell mondani, hogy itt még néhány dolog tisztázásra vár. Másfelől pedig, még ha tudnék is mondani részletszámokat, akkor sem tölteném azzal az időmet, hogy most arról vitatkozzak, mondjuk Bokros Lajossal, hogy akkor az adószint, az adóztatás szintje az 18 vagy 19 százalékos legyen, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy ma jóval 20 fölött van, és az emberek adócsökkentést akarnak. És én azt mondom nekik, azt vállalom, hogy igen, a Fidesz csökkenteni fogja az adóterheket, érzékelhetően teszi ezt meg, ráadásul egyszerűsíteni is fogja. Sőt, véget vet annak, hogy a hivatalok ok nélkül vegzálják, zaklassák az embereket. Na, erről kell itt dönteni, hogy maradjanak-e a dolgok úgy, ahogy vannak, vagy ebbe az irányba változtassuk meg. És hogy most akkor 18 vagy 18, befolyásol ez valakit, a lényeget illetően? Tehát az a fajta szakértelmiségi gondolkodásmód, ami egyébként nagyon elterjedt, elharapódzott a magyar politikában, ami azt gondolja, hogy egy politikusnak, egy politikai pártnak vagy egy programnak a szerint kell kiállítani az érdemjegyét, hogy éppen az mennyire részletes, értelmiségi, szakmai szempontból mennyire kifinomult, az szerintem félreérti a demokrácia lényegét. A demokráciában az emberek persze szeretnének minél többet megtudni a jövőről - egyébként én is így vagyok, közéjük tartozom én magam is, de a demokráciában az emberek elsősorban a saját közös életük jövőbeli irányairól akarnak dönteni, és ezt annál nyilvánvalóbban, mint most, ahogy átéljük, nem is lehet átélni, hiszen a dolgok mentek egy bizonyos irányba, az emberek annak véget akarnak vetni, és fordítani akarnak a dolgokon. És azt az erőt keresik, amelyik velük együtt fordítani akar ezen a dolgon, és ők el tudják hinni erről az erőről, hogy nemcsak akar, hanem képes is változtatni az eseményeken és ezért fordulnak a Fidesz felé. Na most a kérdés az volt, hogy érzem-e ennek a felelősségét? Philip, azt mondom, más se érzek, csak ezt. Hetek óta úgy járok, mint hogyha két cementes zsák lenne a vállamon. Persze, hogy érzem.

RP: - Nem akarok, tényleg nem akarok nagyon ilyen lelki meg érzelmi húrokat pengetni, bár azt hiszem, hogy ez egy véleményműsor, tehát itt nem nagyon feszíti szét az adás kereteit, de én hoztam magammal valamit. Ez egy rózsaszál volt 2002-ben – ma is az, csak egy picit megszáradt, nemzeti színű szalaggal van átkötve –-, s 2002. április 13-án a Kossuth téren egy idős hölgy nyomta a kezembe sok szerencsét kívánva, és azon gondolkodtam ma, amikor jöttem ide, hogy nyolc év bizony még a magamfajta fiatalember életében is irdatlanul sok. Egyrészt én is remélem, hogy jó egészségnek örvend ez a hölgy, másfelől pont ez az a generáció, mondjuk a szüleink vagy a nagyszüleink generációja, amelynek már nincsenek elvesztegetnivaló évei. És ők joggal tehetik föl azt a kérdést, hogy vajon ők még megtapasztalják-e azt, hogy itt ebben az országban változás lesz. Matolcsy Györggyel, Járai Zsigmonddal volt szerencsénk beszélgetni ebben a műsorban is, és műsor keretein kívül is, és ők azért beszéltek olyan aranytartalékokról a magyar földben, a zöld energiákban, a geotermikus energiában, sok mindenben, abban a gondolkodásban rejlő erőben, ami arról szól, hogy ha mi Magyarország hagyma és fokhagyma nagyhatalma, és ha hungarikum a magyar fokhagyma, akkor, ha lehet, ne Kínából kelljen idehozni. Tehát ilyenekre is gondolok. Szóval vannak ilyen dolgok?
- Kétségkívül vannak ilyen tartalékok. Na most, amit az idős embereknek, vagy idősebbeknek tudok mondani, most akkor ne szakmai dimenzióban válaszoljak erre, hanem ha a műsor valóban lehetővé teszi, akkor inkább valami személyesebb választ szeretnék mondani. Szóval nekem még megvan a nagymamám, a Jóisten tartsa meg még sokáig jó egészségben, és megvannak a szüleim is, és nyugdíjas korúak, bár még aktívak. És én egyáltalán nem gondolom úgy, hogy nekem le kéne róluk mondanom, s nemcsak személyesen, mint az unokájuknak vagy a fiúknak, hanem erről a nemzedékről. Tehát én úgy hiszem, hogy nagyon sok mindent tudnak, amire szükség lesz. Ők nem egyszerűen fölveszik a nyugdíjat, és mint a szocialisták gondolják, a kiadási rovatot nagyobbítják, és ilyen értelemben pénzügyi kárt okoznak az országnak, tehát én nem így gondolkodom róluk. Hús-vér embereket látok, akik hozzánk tartoznak, a mi életünknek az előzményei, ha úgy tetszik, és azt gondolom, hogy nekik is helyük lesz ebben a jövőben. Igen, ők még látni fogják, hogy ez az ország nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Én a kampányban sokszor elmondtam, hogy nyolc év nem volt olyan régen, én még nagyon jól emlékszem, amikor az ország nem így nézett ki, és én meg vagyok arról győződve, hogy nem is ez az igazi fizimiskája, tehát az, hogy lóg füle, orra, elhagyja magát, szétdobálja, a végtag nem mozog rendesen. Szóval elvesztette a létezésnek a természetes ritmusát, kapkod a lélegzetével, mintha állandóan magas vérnyomása lenne. Szóval tényleg, elhagyja magát, slendrián, ápolatlan időnként, szóval ezek nem mi vagyunk! Mi nem így nézünk ki! Nem így néztünk ki nyolc éve. Ilyenné tettek most bennünket, így hozta az élet, hogy ezt a próbatételt kellett kiállnunk. De én tudom, hogy ha összeszedjük magunkat, az nem egy nap alatt megy, de egy-két év alatt sikerül. Összeszedjük magunkat, akkor ez egy rendes, tisztességes, nem mondom, hogy azonnal jómódú, de tisztességes ország lesz, s úgy fogunk kinézni, ahogyan régebben kinéztünk. Azért az még a kommunista időkben is úgy volt, hogy ha itt Közép-Európában a többiek körülnéztek, s azt mondták, hogy na, hát – most nem mondok ország neveket, de hát vannak itt szocialista országok –, hát akkor mégis leginkább talán Magyarország, nem? Hát az nem egy ajándék volt, nem véletlenül történt így, hanem azért, mert a magyar emberekben van igény a rendre, a rendezettségre, a tisztességes munkára, az egymás iránti becsületre, csak most egy olyan világban élünk, ahol azt hitették el velünk, hogy ez mind nem fontos. Azt hitették el velünk, például ez a legfontosabb, szerintem ez van a bajok mélyén, ez a gyökere, azt hitették el, hogy nem dolgozni kell, nem értéket teremteni, nem becsületesen, napról napra elvégezni a munkánkat, hanem spekulálni, meg ügyeskedni, mert azok a sikeres emberek, ti, a többiek, ti meg a lúzerek vagytok, ti vagytok az örök vesztesek, a balekok. És feje tetejére állt a világ. Egy ország így nem tud, megfullad ebbe az egészbe. Ebből kell kihozni Magyarországot. És az én nagymamám meg az én szüleim, igenis meg fogják érni, amikor ez az ország megint tiszteletreméltó, becsülhető ország lesz.

CSP: - Ez, amit most elmondtál, ez a legnehezebb feladata az új kormánynak. Hát nyilván a feladatokat többféleképpen lehet csoportosítani, mert könnyű dolog parlamenti többség birtokában felvenni néhányezer rendőrt, hogy a közbiztonságot megerősítsék, de nagyon nehéz dolog elhitetni az emberekkel, hogy az új kormány nem hazudik ötször a szemükbe. Könnyű dolog például egy törvénymódosítással vagy törvénnyel visszavenni az ellopott végkielégítéseket, de nagyon nehéz dolog Magyarország nemzetközi tekintélyét visszaszerezni, ami most a porban hever.
- Péter, azért kegyelmet szeretnék kérni. Tehát az ugyan lehet, hogy igazad van, hogy könnyű dolog fölvenni háromezer rendőrt, de valamiért nem vettek föl. És hagyták, hogy az ország közbiztonsága szétessen. Igaz, hogy jogilag nem egy bűvészmutatvány az indokolatlan, teljesítmény nélküli végkielégítéseket megfogni, meg akár vissza is gyűjteni, de eddig nem sikerült. Amikor majd sikerülni fog - előlegezd ezt meg nekünk -, amikor ez majd sikerülni fog, azért becsüljük meg. Ne mondjuk azt, hogy könnyű dolog volt, hanem azt mondjuk, hogy végre, végre! Lehet, hogy könnyű volt, de eddig senki nem tette meg. Végre valakik megtették. Tehát kegyelem! Kegyelem! Azoknak a lépéseknek az elismerése, amelyek előttünk vannak, és gyorsan hoznak eredményt, azok nem lebecsülendők. Én általában is, ahol fölnőttem, ott mindig azt mondták, hogy az ember először becsülje meg azt, amije van, mielőtt elkezd azon gondolkodni, hogy mije nincs. Tehát én először azt gondolom, hogy amit meg lehet tenni, azt tegyük meg, és becsüljük meg magunkat is, meg a közös eredményt is, ha ezeket a lépéseket megtettük. És lesz háromezer rendőr, és rend lesz, és nem fogják az emberek veszélyeztetve érezni magukat, a vagyonukat, a családtagjaikat, egyáltalán Magyarország normális, kulturált ország lesz újra. Na de valóban igaz, hogy ennél vannak még nehezebb feladatok, vannak még nehezebb feladatok is, na de azokkal is meg fogunk birkózni. Én csak egy dolgot tudok mondani a választópolgároknak, hogy tőlem nem azt fogják hallani, ha vasárnap így döntenek – ezt ceterum censeo mondom, hogy minden azon múlik, hogy ők hogy döntenek vasárnap –, tőlem nem azt fogják hallani, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, hanem azt, hogy hogyan próbáljuk mégis, ha nehéz is a helyzet. Nem azt fogják hallani tőlem, hogy Magyarországon minden rendben van, s a kormány de jól teszi a dolgát. Én arról fogok beszélni, hogy milyen nagyon súlyos gondokkal küzd még Magyarország, és együtt, közösen mit kell tennünk, hogy ezen segítsünk, ezen változtassunk. Tehát én, én inkább szeretném az egész országot meghívni egy közös kormányzásra, ilyen értelemben nem székekbe akarunk mi beleülni, nem hatalmat akarunk gyakorolni, hanem szeretnénk az egész országot valahogyan belevonni a közös jövőnkbe, a közös sorsunk alakításába, amiről egyébként lemondtak már az emberek az elmúlt nyolc évben. Szinte úgy gondolták, hogy ilyen többet nem lesz, erről a demokráciáról szóló tankönyvekben lehet olvasni, és időnként nyugat-európai vagy amerikai politikusok beszédeiben lehet hallani. De itt, ezen a fertályon, a magyar ugaron, ilyen nem történhet meg. De meg fog történni! És ezt minden nap be fogjuk, ha rajtam múlik személyesen, minden nap be fogjuk bizonyítani: megtörtént, saját kezünkbe vettük a sorsunkat, és az lesz ebből az országból, amit mi kihozunk belőle. Én nem tudok nagyobb szégyent elképzelni annál egy nemzet életében, mint amikor a történelem megadja a lehetőséget, hogy kisegítse magát a bajból, visszaszerezze a becsületét, a büszkeségét, és nem él ezzel a lehetőséggel. Én nem akarok majd a gyerekeim előtt az elszámoltatáskor arról beszámolni, hogy hogyan mulasztottuk el a történelmi lehetőséget. Én azt akarom, hogy a saját gyerekeink is meg minden magyar gyerek büszke lehessen ránk, arra a nemzedékre, amelyik most éppen arra készülődik, hogy kezébe vegye az ország kormányrúdját.

RP: - Ez a végszó a mai műsorban. Hát nagyon régóta várunk erre a vasárnapra. Már nem kell túl sokat aludni, és a nézők kedvéért mondom, azok kedvéért, akik ezt a műsort vasárnap délelőtt is szívesen meg szokták nézni, most a kampánycsend miatt természetesen ne keressék. Viszont ma péntek este 11 és éjfél között természetesen ezzel búcsúzunk majd a kampánycsend előtt. Orbán Viktor volt a Péntek 8 mai vendége. Köszönjük, hogy itt voltál velünk, Önöknek pedig a figyelmet. Drukkolunk vasárnap, és aztán jövő pénteken találkozunk. Minden jót, viszontlátásra!


orbanviktor.hu