Ezt a költségvetést vissza kell vonni

2009. október 2.

Az MTV Ma Reggel című műsorában Süveges Gergő beszélgetett Orbán Viktorral.

 
- Vendégünk Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Elnök úr, jó reggelt kívánok! Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.
- Jó reggelt kívánok!

- Szép jó reggelt kívánok! Parancsoljon, foglaljon helyet! Tudja, Elnök úr, azon gondolkodtam, hogy politikusok, szakértők, gazdasági szakemberek, újságírók kész tényként kezelik, hogy a következő kormánynak Ön lesz a vezetője. Egyetlen helyről nem hallottuk még megerősíteni ezt a Fidesz háza tájáról. Mikor jelentik azt be hivatalosan, hogy Ön a miniszterelnök-jelölt?
- Ezt nem tudom. Mint ahogy az előbb az Ön néhány mondata is mutatja, ennek olyan nagy jelentősége talán most nincs is. Ugyanis nem az a fontos, hogy ki lesz a következő kormány élére jelölt miniszterelnök-jelölt, hanem az, hogy bekövetkezzen egy változás. Kétségkívül a miniszterelnök személye fontos, de azt megtanulhattuk az elmúlt néhány évben, hogy legalább olyan fontos az a politikai közösség, amely mögötte áll. Tehát én a hangsúlyt nem a miniszterelnök-jelöltek vagy jelölt személyére teszem, hanem a változásra. Magyarországnak meg kell változnia, meg kell változtatni a dolgok mostani menetét, ehhez pedig egy erős, egységes és kormányképes politikai közösség, család, parlamenti többség és a parlamenti többséggel együttműködő, hasonló politikai gondolkodásmódot képviselő, önkormányzati rendszer szükséges. Ha ez mind együtt van, és a következő kormány megszerzi, és aztán megőrzi az emberek bizalmát, akkor ki tudunk evickélni a mostani nehéz helyzetből. Én úgy készülök mindenesetre, bár semmilyen hivatalos jelölés nem történt, de mégis csak én vagyok az elnöke ennek a politikai közösségnek, én úgy készülök, hogy az a nehéz munka, amely a következő években a politikusokra vár, annak a dandárját nekem kell elvégezni.

- Mikor lesz ennek hivatalos formája?
- Nem tudom. Van jelentősége ennek?

- Hát ha már Ön az elnök, akkor gondolom, hogy van egy forgatókönyv.
- Hát nézze, az úgy szokott lenni a pártoknál, hogy az elnök az az első ember. Tehát hogyha egy felelősséget vállalnia kell, vagy egy munkát el kell végeznie egy pártnak, akkor értelemszerűen azt a munkát az elnök irányítja. Ha ez kormányzati munka, akkor a pártelnök a miniszterelnök. Ez a mi esetünkben, a Fidesz esetében meglehetősen természetes. Tehát lehet, hogy lesz majd egy ilyen aktus, kongresszus, hivatalos döntés, de azzal, hogy vállaltam az elnökséget a legutóbbi kongresszuson, azzal azt is vállaltam, hogyha úgy adódik, akkor irányítom a következő kormányt. Amikor rám szavaztak a kongresszusi küldöttek mint Fidesz-elnökre, akkor tudták, hogy ezzel azt a kockázatot is vállalják, hogy a végén még előfordulhat, hogy a Fidesz-kormányt én fogom irányítani.

- Tehát akkor gyakorlatilag hivatalos bejelentésnek is minősülhet. Akkor viszont a következő kérdés, ami mostanában nagyon sokakat foglalkoztat, hogy mit terveznek? Mit terveznek a költségvetéssel, mit terveznek az adórendszerrel, mit terveznek az euróval? Ez nagyon sok kérdés. Kezdjük a költségvetéssel!
- Hát a költségvetés is fontos dolog, de annál vannak fontosabb dolgok szerintem. Ha megengedi, én nem a költségvetéssel kezdem. Az emberek három dolgot várnak a következő néhány évtől és az ország vezetőitől. Én ezt nevezem változásnak. Először is azt várják, hogy világosan mondják meg végre, hogy kit terhel a felelősség azért, hogy az ország oda jutott, ahol most van. Ugyanis a baj nem az emberekkel van. A baj nem az országgal van úgy általában, hiszen az ország nem lett rosszabb hely az elmúlt négy-öt évben, mint korábban volt. Az emberek a munkájukat nem végzik rosszabbul, mint korábban. Egy asztalos, egy kőműves, egy szakács vagy éppen egy kutatómérnök ma semmivel nem dolgozik rosszabbul, mint 2-3 évvel ezelőtt tette. Az ország közben mégis gajra ment, tönkrement. Valaki csak felelős ezért. Az emberek jó helyen kapiskálnak, jó helyen keresgélnek, amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek erről. Tehát világosan meg kell mondani, hogy az ország tönkretételéért az ország mostani vezetőit terheli a felelősség. A felelősséget meg kell állapítani, és ott, ahol ez ráadásul törvénysértő cselekedetekkel párosult, és jó okunk van föltételezni, hogy ez nem egy, hanem inkább sok alkalommal történt meg, abban az esetben a felelősséget érvényesíteni kell.

- Ez azt jelenti, hogy lesz számonkérés, ha Önök kerülnek kormányra?
- Hát a számonkérés egy nagyon rossz hangulatú kifejezés. Tehát én…

- Minek nevezné?
- Hát nézze, először is tisztázzuk, hogy mi a célja ennek a valaminek, amit Ön számonkérésnek nevez. Ugye, a II. világháború után voltak itt mindenfajta számonkérő székek meg népbíróságok. Ez nem a mi világunk. Tehát az elszámoltatásnak, én inkább úgy fogalmaznék, hogy a hivatallal való visszaélés megszüntetésének az a célja, hogy az ország megszabaduljon attól az érzéstől, hogy a hatalmat vagy hivatalt viselők mindent megtehetnek. Miközben a kispénzű emberek vagy az átlagos emberek ha valami hibát vétenek, az állam máris vércseként lecsap, megbünteti, felelősségre vonja őket, aközben a nagyurak itt, az ország élén állók hátradőlnek, talicskán tolják ki ők meg a barátaik a milliárdokat a különböző állami cégekből. Offshore-ba menekítik ki a vagyonukat, elkerülik az adózást, és ezt szótlanul el kell tűrni az országnak. Na, ez nem fog menni! Tehát ennek az állapotnak véget kell vetni! Ennek a végetvetésnek, tehát hogy ezt úgy meg tudjuk tenni, ennek az egyik nagyon fontos eleme az, hogy a múltat lezárjuk. A másik nagyon fontos eleme, hogy nem engedjük meg a hatalmat vagy hivatalt gyakorlóknak, hogy úgy viselkedjenek, mint ahogy egyébként a mostani hivatalt, illetve hatalmat viselők, gyakorlók teszik ezt. Tehát az első ez lesz. A második dolog, hogy hát meg kell állítani a gazdasági hanyatlást, utána pedig újjá kell építeni az országot, egy új növekedési pályára kell állítani.

- A gazdasági hanyatlás megállítása…
- A költségvetés ennek csak eszköze. A költségvetés nem cél, önmagában egy költségvetés nem cél.

- Hát azért a politikusok mégis csak beszélnek konkrétumokról. Beszélnek munkahelyteremtésről, az adórendszer átalakításáról, költségvetés visszavonásáról vagy újraírásáról. Mit terveznek? Erre kíváncsi mindenki.
- Hát először is most megpróbáljuk megakadályozni ennek a költségvetésnek az elfogadását. Szép dolog arról beszélni, hogy majd mi lesz április-májusban, állok is rendelkezésre, talán marad is erre néhány percünk. De hát még fontosabb, hogy a közvetlen bajt és veszélyt elhárítsuk. Nézze, én, ha jól számolom, akkor a huszadik költségvetési vitában veszek részt. Mert én már tagja voltam az első demokratikusan megválasztott parlamentnek is 1990-ben. Tehát én láttam néhány költségvetést, átéltem néhány költségvetési vitát. És azt is láttam, van élettapasztalatom atekintetben, hogy egy-egy leírt költségvetésből aztán mi valósult meg. Vagyis milyen következményekkel jár az a papír, amire aztán a parlament mint költségvetésre igent vagy nemet mond. Azt tudom mondani Önnek, hogy ilyen veszélyes költségvetést, az emberek mindennapi életére ilyen veszélyt hordozó vagy gyakorló költségvetést én az elmúlt húsz évben nem láttam. Pedig én ott voltam a Bokros-csomag parlamenti tárgyalásánál is.

- Igen, hát ezt mondja Ön. A szakértők ugyanakkor azt mondják, hogy a Bajnai-kormány végre megtette azt, amit hat éve meg kellett volna tenni. Visszavesz a kiadási oldalból. Más szakértők, Békesi László talán azt mondja, hogy ha ez a költségvetés megvalósul, akkor hamarabb lehetőnk tagjai az eurózónának, mint ahogy egyébként terveznék. Vannak talán ennek pozitívumai is.
- Hát hogyne! Kétségkívül azok az emberek, akiknek van állásuk, jól fizető állásuk van, esetleg az állásukat éppen az jelenti, hogy tanácsokat adnak a kormánynak vagy a különböző gazdasági, a gazdasági élet különböző szereplőinek. Nekik lehet, hogy jó ez a költségvetés, ezt nem vitatom el. De hogyha Ön elmegy Bivalybürgözdre vagy Budapest valamelyik külső kerületébe, vagy akár az ötödik kerületbe is, és megkérdez egy nyugdíjast egy beszélgetésben, miután elmondta neki, hogy milyen következményekkel jár a költségvetés, akkor azt mondaná, hogy ne vicceljünk, hát ebbe bele fogunk pusztulni, hát bele fogunk rokkanni! Tehát a költségvetés az nem egy papírdarab meg egy elméleti mutatvány, amit elméleti közgazdászok fölrajzolnak. A költségvetés az maga az életünk. El fogják venni, ha hagyjuk, hogyha nem tudjuk megakadályozni a gyerekek menzájának a kétharmadát…

- Nem, ebből most már visszatáncoltak, nem fogják elvenni.
- Helyes! Ha visszatáncolnak, az jó dolog. Erre való a költségvetési vita, hogy még jó néhány ilyen dologból visszatáncoljanak.

- Mi mindenből kellene még visszatáncolni?
- Hát például az egészségügy jól láthatóan felélte minden tartalékát.

- De most megállapodtak az egészségügyisek.
- Valamilyen megállapodás született, várjuk meg, amíg aláírják. Ha látjuk az aláírt papírt, akkor talán okosabbak leszünk. Egy dolog biztos: beterjesztettek egy költségvetést, amelyben elvették a gyerekek menzájának a kétharmadát, és tönkretették benne, véglegesen tönkretették benne az egészségügyet. Most ha ebből sikerül rávenni őket, hogy visszakozzanak, akkor a költségvetési vita már nem volt értelmetlen. De azt gondolom, hogy például a munkahelyteremtésnél hasonló a helyzet. Ki fognak futni a közmunkateremtő munkahelyteremtő programok valamikor a következő év májusában. Nem látom a költségvetésben, hogyan fogjuk folytatni majd ezeket a programokat. És sorolhatnám tovább. Hogy az egészségügy azért fontos dolog, mert az egészségügy az a nyugdíjas korú emberek biztonságának kulcskérdése. Tehát fontos persze a nyugdíj mértéke, ott is vannak mindenfajta gondok és bajok. Meg persze az emelkedő árak fényében különösen soványak ezek a nyugdíjak. De az igazi bizonytalanságot ma az időskorú emberek számára a megfelelő minőségű és gyorsaságú egészségügyi ellátás biztosítása jelenti. Tehát az egészségügy ilyen értelemben közvetlenül érint több millió embert. Tehát nem lehet engedni, hogy bekövetkezzenek azok a folyamatok, amelyekről egyébként a háziorvosok, a szakorvosi rendelőkben dolgozók, vagy a kórházi vezetők beszéltek. Tehát a Fidesz a maga részéről azt gondolja, hogy ezt a költségvetést nem lehet kis foltozgatásokkal kijavítani. Ez alapjaiban elhibázott. Ezt vissza kell vonni, és helyette egy teljesen más szemléletű, más észjárású költségvetést kell beterjeszteni. Ha ez nem következik be, akkor a következő kormánynak azzal kell kezdenie majd a tevékenységét, a munkáját, hogy megalkot egy új költségvetést.

- És ha ez bekövetkezik, akkor…
- Szeretném világossá tenni, hogy abban az esetben, ha a Fidesz kap bizalmat, és azt a kormányt én fogom vezetni, akkor ezt a költségvetést vissza fogjuk vonni, és helyette azonnal megalkotunk egy másik költségvetést.

- Szakértők viszont azt mondják, hogy egy költségvetés visszavonása bizonytalanságot jelent a piacon.
- Hát ezért kellene most inkább egy jó költségvetést megalkotni, hogy ne kelljen visszavonni. De a bizonytalanság, amit egy költségvetés visszavonása és egy új megalkotása jelent, annál csak egyetlen rosszabb dolog van, ha egy rossz költségvetéssel végigcsináljuk az előttünk álló 2010-es évet.

- Beszéltünk az egészségügyről, beszéltünk a nyugdíjasokról. Nem beszéltünk még a családokról. Mit terveznek, családi adózást vagy egykulcsos adó? Most Varga Mihály legutóbb az egykulcsos adó mellett tette le a voksát.
- Hát régóta, akik figyelik a közéletet, azok régóta tudhatják, hogy van ez komoly szakmai vita a Fideszen belül. Ha ezt le akarom egyszerűsíteni ezt a vitát, hogy érthető legyen, akkor azt mondom, hogy az egyik álláspont azt mondja, hogy a legfontosabb szempont, hogy az adórendszer minél egyszerűbb legyen. Ez mindannyiunk számára szimpatikus, mert lassacskán akadémikusnak kell lenni ahhoz, hogy az ember a saját adóbevallását azért a végén ki tudja tölteni, a következő év elején el tudja készíteni. Tehát mindannyian abban vagyunk érdekeltek szerintem, hogy az adórendszer a lehető legegyszerűbb legyen. A másik szempont, amit képviselnek, ezekben a vitákban, az meg úgy hangzik, hogy persze, fontos, hogy egyszerű legyen, de azért a családokat mindenképpen támogassa. Mert azért az mégiscsak egy tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket. Ez egy olyan merőben különböző élethelyzet, amit az adó kivetésénél az államnak mérlegelnie kell. Én az utóbbiak pártján állok. Tehát én azt gondolom, hogy az elsődleges szempont az az, hogy az adórendszerünk a családokat támogató, családbarát adórendszer legyen.

- Jó. Tehát akkor ez a vita még nem dőlt el. A Fideszben ezek szerint Ön inkább a családi adózás…
- A vita nem dőlt el, de nekem van álláspontom ebben a vitában. Aztán demokratikusan el fogjuk dönteni ezt a vitát. Nagyon remélem, hogy én a jó oldalon leszek majd, amikor ez a…

- Elnök úr! Picit szeretnék külföldre is tekinteni. Ha Önök kerülnek kormányra, lesz Sydneyben konzulátus?
- Hát nézze, mindenhol lesz konzulátus, ahol jelentős magyar közösségek élnek.

- Egyeztetett erről Sólyom Lászlóval?
- Sólyom Lászlóval beszéltem erről.

- Tehát akkor nyilvánvalóan az Ön véleményét valóban Sólyom László tolmácsolta.
- Hát Sólyom László megkérdezte, hogy most, hogy konzulátusokat zárnak be, mármint a mostani magyar kormány bezár konzulátusokat – egyébként a külügyi intézményhálózatra ráfér, hogy karcsúsítsuk, tehát az irány nem rossz, én ezzel egyetértek –, de arra tekintettel kell lenni, hogy ott, ahol magyar közösségek vannak, és akik a magyar nemzethez tartoznak, nekik is, és nekünk is érdekünk, hogy ezek a szálak, a bennünket összekötő szálak ne porladjanak szét. Azokon a helyeken az államnak jelen kell lennie, mondjuk konzulátus formájában. Tehát Sydneyben például, ahol az ausztráliai magyar közösség egy tekintélyes része él, ott most bezárnak, akkor ott nekünk majd ki kell nyitni.

- A magyar-szlovák viszony valóban nem volt egy picit túlzás, amit Németh Zsolt mondott, hogy Fico felmosta Bajnai Gordonnal a padlót?
- Hát, nézze, különböző vérmérsékletű emberek vagyunk.

- Csak arra gondolok, hogy született egy megállapodás, amelyet az Unió is üdvözölt. Tehát azért ez nem padlófelmosás.
- Hát nézze, ez most egy hosszabb beszélgetés lenne.

- Annyi időnk már sajnos nincs.
- A kutyafáját, nincs annyi időnk. De nézze, én – hogy is fogalmazzak - az angol azt mondja, hogy a kedves fiúk végeznek mindig az utolsó helyen. Ez a sportban egy régi törvény. Tehát most már mi olyan kedves fiúk vagyunk, hogy az Európai Unió megveregeti a vállunkat, hogy jól viselkedtünk, de közben belénk rugdostak. Tehát azért az nem megy, hogy bárkiről is legyen szó, most épp a szlovákokról van szó, a mi sérelmünkre elkövetnek mindenfajta, nyilvánvalóan az európai kultúrával össze nem egyeztethető tetteket, mi pedig utána kedvesen találkozunk velük, kezet rázunk, megállapodunk. Az Unió megdicsér bennünket, és kész. Közben a szlovákok pedig nevetnek a markukba.

- És mit kellene tenni?
- Én csak azt akarom mondani, az a tempó, amely azt mondja, hogy van egy konfliktus, ahol a mi rovásunkra követtek el dolgokat, és mi semmilyen ellenlépést nem teszünk… De valaki, Moszkva, most már nincs Moszkva, úgy, hogy most Brüsszel megdicsér bennünket, hogy jól viselkedtünk, mert azért eltűrtük, hogy belénk rugdossanak. Ez a tempó, ez a viselkedésmód, ez a szemléletmód, ez szerintem nem fogadható el. Ez lebecsülése az ország polgárainak, ez méltatlan, ez a magyar önbecsüléssel nem fér össze. Azért mégis csak tartásnak lenni kell, és igenis a magyar emberek lehessenek büszkék arra, hogy ők a magyarok közösségéhez tartoznak, amely közösséget egyébként az állam fejez ki, képvisel, és az érdekeit védi. És ha eljön az ideje, akkor kellő határozottsággal az önbecslésünket helyreállítva, a bennünket ért sérelmeket visszautasítva, ha kell, megtorolva föllépünk. Most ez a fajta tempó hiányzik. Tehát mi ilyen alázatos kis gyerekek vagyunk. Tehát jön a miniszterelnök úr, kicsit elnézést kér, hogy létezünk, elmondja, hogy hát szeretnénk, hogyha a viszony jobb lenne, visszaszólnak, hogy nagyon helyes, így kell viselkedni, közben a köztársasági elnököt nem engedik be, nyelvtörvényt hajtanak végre, a magyar nyelven beiskolázott gyerekek száma a Felvidéken a magyar családokban is csökken, szóval egyfolytában vesztő pályán vagyunk. Mondom: a kedves fiúk végeznek mindig az utolsó helyen.

- De mi a jobb? Ellenlépéseket tenni vagy tárgyalni?
- Hát tárgyalni mindig kell természetesen, és közben ellenlépéseket is kell tenni.

- De hát ezt tette Bajnai Gordon.
- Nézze, hasonlóképpen a költségvetéshez, a külpolitika sem egytényezős dolog. Az élet az nem engedi meg, hogy egyetlen dolgot véssünk kőbe. Ez a költségvetésre is igaz. Az iskolából kikerülő friss közgazdászok, akiknek még a fenekén ott van a tojáshéj, szoktak úgy gondolkodni, hogy egy számot kőbe vésünk, és akkor majd a világ elrendeződik. Mi, akik valamivel idősebbek vagyunk, pontosan tudjuk, hogy ez nem így van. A külpolitikában is így áll a helyzet. Nem lehet azt mondani, hogy csak tárgyalni kell. Persze, bizonyos célok érdekében, bizonyos időpontokban tárgyalni kell, máskor meg határozott ellenlépéseket kell tenni. Mint az élet a családon belüli vagy az emberi együttélés minden formájában, az élet titka, a boldog élet titka a jó arányokban rejlik. Tehát a politikában is így van ez. Meg kell találni a helyes mixtúrát, a jó arányokat a válaszlépés, ellenlépés, tárgyalás, megegyezés nagy rendszerében.

- Kinek drukkol Írországban? Igenek vagy nemek győzzenek?
- Hát én azt szeretném, ha az Európai Unió erősebb lenne. Az Európai Unió ma nem elég erős. Nekem az a legfontosabb kritikám az Európai Unióval kapcsolatban, hogy erősebb is lehetne. Számos példát tudok mondani. Mi, magyarok számos példát tudunk mondani. Ha nem tűnik elég izmosnak az Európai Unió, nem tudja meggyőzően képviselni a tagállamok érdekeit. Ezért azt gondolom, hogy minden olyasmi, ami lassítja a megerősödés folyamatát, az ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. Most az írországi népszavazás, ahol már egyszer elbuktuk a soron következő európai uniós nagy dokumentum elfogadását. Ha az ismét bekövetkezne, akkor az tovább gyengítené az Európai Uniót. Ráadásul egy ilyen gazdasági válság idején különösképpen szükség van arra, hogy a nagyobb egységek, így az Európai Unió is képes legyen gyors és hatékony gazdaságpolitikai lépésekre. Ehhez az kellene, hogy Írországban inkább az igenek győzzenek.

- Köszönjük, hogy a vendégünk volt, Elnök úr!
- Örülök, hogy itt lehettem.


orbanviktor.hu

« vissza

A nemzeti konzultáció folytatásának jegyében a miniszterelnök levélben fordul a nyugdíjasokhoz - közölte a kormányfő szóvivője sajtótájékoztatóján.
Olyan száz nap volt ez, amely megváltoztatta Magyarországot. Így összegezte beszédében Orbán Viktor a kormányalakítás óta eltelt időszakot a Professzorok Batthyányi Körének rendezvényén, Budapesten.
A megszorításokra épülő szocialista gazdaságpolitika csődöt mondott, kudarcot vallott, és a múlthoz tartozik - mondta a miniszterelnök szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.


  • Orbán Viktor, 47 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010