
Orbán Viktor az alkotmányozás menetrendjéről
2010. december 24.
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.
Az alkotmányozás jogát éles politikai harcban szereztük meg, és élni is fogunk vele – mondta a kormányfő a lap azon felvetésére, hogy az ellenzék szerint az új alkotmány nem Magyarország alkotmánya lesz, hanem a Fideszé. „Indokolt lenne a szocialisták szerénysége ebben az ügyben. Egyfelől olyat még nem láttunk, hogy az ancien régime emberei, akiknek a hatalmát ebben az esetben egy kétharmados alkotmányos forradalommal megdöntötték, lelkesen vettek volna részt az új rend kiépítésében. Ők minden eszközzel a bukott rendszert védik” – fogalmazott Orbán Viktor.
Másfelől – tette hozzá – épp a szocialisták voltak, akik az országgyűlési választások előtt azzal kampányoltak, hogy vigyázat, a Fidesz-KDNP-nek kétharmada lehet, és ily módon új alkotmányt lehet majd elfogadni. „Az emberek meghallgatták őket, aztán felruháztak minket a kétharmados többség nyújtotta jogokkal, majd mindezt az önkormányzati választásokon megerősítették. Következésképp semmiféle új, pótlólagos felhatalmazásra nincs szükségünk" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A kormányfő az alkotmányozás menetrendjével kapcsolatban elmondta, hogy február végén, március elején megkezdődik a nemzeti konzultáció az alkotmányról, és az önkormányzatok is közmeghallgatásokat tartanak majd.
Március 15-én az Országgyűlés egy ünnepélyes deklarációval átalakítja magát alkotmányozó nemzetgyűléssé, ami nem jogkörbővülést jelent, hanem azt, hogy semmilyen más kérdéssel nem fogunk foglalkozni csak az új alkotmánnyal – mondta Orbán Viktor. „Eközben az ellenzék jogait, ami a napirend előtti felszólalásokat és az interpellációkat illeti, természetesen tiszteletben tartjuk” – tette hozzá.
Április 25-e után az Országgyűlés megalkotja azokat az új törvényeket, amelyeket az új alkotmány értelmében meg kell alkotni, 2012. január elsején ezek is hatályba lépnek, és ezzel zárul majd le Magyarország átszervezése – nyilatkozta a miniszterelnök A megújulás éve jön címmel megjelent interjúban.
mti
A miniszterelnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) épületében vett részt a szerdai miniszteri értekezleten.
Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak. A tanácskozáson a pártelnök-miniszterelnök a kormánypárti képviselőknek megtette javaslatát az új Fidesz-frakcióvezetőre, Rogán Antal személyében.
A miniszterelnök szerint 2010-ben lezárult a honvédség anyagi és morális felmorzsolódásának időszaka, amely minden területen "a nemzeti önvédelmi képességeink leépülését hozta magával".





